Névadónk: Szöllősi József
- HA4YB -
Új klubunk nem jogutódja
más szervezetnek, de létezik személyes kötődésünk hasonló
képződményekhez, amelyek a városban a múlt század derekán
működtek. 1960-ig a Malom utcából sugároztak, majd az Ady E. u.
7-ben kaptak helyet az akkor HA4KYB hívójelű klubállomásnak, ennek volt
Szöllősi József (Papi, Sulcz papa, Józsi bácsi) az engedélyese.
Ha
valaki egyszer megírná az amatőr rádiózás kortörténetét, belegabalyodna
a sok átalakulásba, ami azokat az éveket jellemezte. Az 1956 után még
rövid ideig hallható HA4KTC (Szabados József nevéhez köthető) klub
valószínűleg ugyanazokból az amatőrökből állt, akik azután sorban
átléptek a következő szerveződésbe.
Józsi bácsira a városban sokan emlékeznek, mint a maroshegyi, korábban az öreghegyi rádióállomás
adókezelőjére, de az amatőrök is idézik emlékét az R50
üzembehelyezésével vagy a különféle "sugárvető" antennák építésével
kapcsolatban. Idős, nyugdíjas korára is megőrizte érdeklődését,
lelkesedésbe forduló szakmaszeretetét, melynek tanúi a mai napig működő
rádióberendezések mellett a félbemaradt saját építésű eszközök is.
Ezeket terveink és szándékunk szerint egyszer még összegyűjtjük klubunk
múzeumába, hogy a mindenkori fiatal rádióamatőrök képet
kaphassanak a múlt század nagy találmányának térhódításáról, miközben
nyakukon egy újabb nagy átalakulás, a digitális rádiózásba való
átmenet.
Szöllősi József - HA4YB életraja
- ifj. Szöllősi József tollából -

1914
október 25.-én született Székesfehérváron, édesanyja Varga Erzsébet,
édesapja Szöllősi József elsőszülött gyermekeként. Születésekor
már zajlott az első világháború, így az édesanyja egyedül nevelte a
háború éveiben, mert az apa katonaként harcolt. A háború utáni
újrakezdés nehézségei után Székesfehérvár külterületére, Maroshegyre
voltak kénytelenek költözni Budai úti házukból. Onnan járt be gyalog
egyedül a belvárosban lévő elemi iskolába, aztán a későbbiekben
testvéreivel. Az elemi iskola (1920-1924) után polgári iskolába járt, a
polgári befejeztével Reáliskolába. A Reál-iskola után a soproni
felsőfokú Erdészeti Technikumba ment tanulni. Pár hónap elteltével az
iskolából elbocsátották, szülei a tandíjat nem tudták fizetni. Ekkora
már öten voltak testvérek, a gazdasági világválság okozta nagyfokú
munkanélküliség miatt a megélhetés nehézzé vált. A nagyapámnak is
dolgozni kellett, jó megélhetést biztosító szakmát választottak
gyermeküknek, kárpitos inasnak adták. Bár sokszor munka így sem volt,
kénytelen volt kubikos munkát vállalni, mint akkoriban sokan mások.
Sokszor mesélte, hogy olyan nagy volt a munkanélküliség, jogászokkal,
mérnökökkel tolta együtt a talicskát. Ekkoriban kezdett figyelme az
elektrotechnika, rádiózás irányába fordulni. A kárpitosság nem
érdekelte, szülői kényszer volt ez a szakma, ennek ellenére kitanulta
és dolgozott is a szakmában igen jó eredménnyel. Igazából a rádiózás
érdekelte, kitanulta a rádiók javítását és munkája mellett a gazdag és
módos családok telepes rádióit javította. Nemegyszer, uraság és grófok
rádióit is javította pl. Fehérvárcsurgón a kastélyban. Ekkoriban az
ehhez értő emberek nagyon kevesen voltak és a szülők nem hittek ebben a
szakmában, joggal, hisz rádiója és elektromos készüléke se nagyon volt
senkinek. Ebben az időben készült el az első amatőr adó-vevő készüléke,
amit természetesen saját maga épített, hiszen akkor még nem lehetett a
boltban kapni.
A II.
világháború kitörésekor katonának vonultatták be Budapest
állomáshellyel, majd a Felvidék visszacsatolásakor a Magyar Királyi
Honvédség híradós tisztjeként a megszálló hadsereg tagjaként Somorja
állomáshelyre vezényelték. Ott a szállásadó családnál ismerkedett meg a
nagymamámmal, Csaszny Rozáliával, egy jómódú iparos nemes család
egyetlen gyermekével, akit 1941 augusztus 20-án vett feleségül
hagyományos római katolikus szertartás szerint. A családi hagyománynak
megfelelően a feleség 8 évvel fiatalabb kellett legyen. Hamarosan két
lánygyermekük született, Rozália és Mária. Somorján rendezték be az
életüket, bútorboltot nyitottak, nyugodt kisvárosi életet élve.
Nagyapám Somorján is berendezte rádióamatőr szobáját, beüzemelve
rádiókészülékét, antennadrótot feszítve a ház fölé. 1941 telén újra
katonai szolgálatba kellett állnia, ezúttal a Magyar Királyi Honvédség
II. hadseregének híradósakén a Don folyóhoz vezényelték a VI. német
hadsereg balszárnyának védelmére. Mint tudott, a hiányos és rosszul
felszerelt II. Magyar Hadseregnek a vonalait Vörös Hadsereg áttörte,
felmorzsolta és visszavonulásra kényszerítette. Ezután egy
hosszadalmas, főképp gyalogos menetelés következett vissza Magyarország
felé sok nélkülözéssel a kegyetlen orosz télben a sztyeppéken. A
visszavonulás során haslövést kapott, amit a kassai katonai kórházban
kezeltek, ott találkozott édesapjával, akit szintén ott ápoltak.
Felépülése után visszatért Somorjára családjához. Rövid ottlét után ún.
„sasbehívóval” ismét katonának vitték. Ekkor Székesfehérvárra
helyezték, mivel jól értett a rádiókhoz, így hadipari dolgozóként a
Székesfehérvár Repülőtér Messerschmidt gyárába helyezték, ahol az
újonnan épült gépek rádiós fedélzeti berendezéseit szerelte be és a
sérült gépek rádióit javította. Így a berendezések kipróbálásával
megadatott neki a repülés élménye is. Egészen a Vörös hadsereg
bevonulásáig a reptéren dolgozott, túlélte Székesfehérvár amerikai
bombázását, majd a „Margaret I.” védelmi vonal összeomlása után újra
visszatért családjához Somorjára. Továbbra is ott folytatták életüket.
A háború utáni békeszerződés értelmében a Felvidék is Csehszlovákia
része lett. Az ún. „Benes dekrétumok" kiadása után magyarok ezreit
telepítették át az anyaországba, ekkor már a nagyapám bujdosni
kényszerült, de feljelentés után, menniük kellett az országból
mindössze 20 kg-os csomaggal, gyerekek nélkül, ők maradhattak a
nagyszülőknél, egy csónakon átvitték őket Magyarországra.
Ekkor
a Szigetközben laktak, különböző helyeken, bízva benne, hogy majd
visszatérhetnek otthonukba. Ezért aztán Mosonszolnokon telepedtek le,
ott nagyapám villanyszerelésből tartotta el a családját, akkoriban
született kisfiuk, aki a József nevet kapta nagyapám után.
Mosonmagyaróváron elvégezte a mozigépkezelő tanfolyamot ,amiről szakmát
is kapott keskeny és szélesfilmű mozigépek kezeléséből. Ezután a
Mosonszolnokon lévő mozi vezetője lett. Két évig, József nevű gyermekük
haláláig maradtak Mosonszolnokon. A kisgyermek diftéria oltás
túladagolása miatt orvosi hiba miatt halt meg 18 hónaposan. Ezután
jöttek haza végleg Székesfehérvárra. Fehérváron a Népköztársaság
moziban dolgozott. Esti iskolán letette villanyszerelő szakmából a
szakmunkás bizonyítványt. Ezután ment a Postához dolgozni a Sóstói
Rádióállomásra adókezelőnek, ahol 2 év után 1956-ban szolgálati lakást
kapott.
1954-ben ismét
kisgyermekük született, József, 1958-ban lányuk Erzsébet.
Csehszlovákiában maradt két lányuk a politikai helyzet miatt nem
jöhetett haza Magyarországra. A 60-as évek elején a csak rövid működést
megélt Vörösmarty Rádió adását csinálták sógorával, Kovács Zoltánnal.
Egy nagyméretű, hordozható szalagos magnetofont cipelve készítettek
interjúkat. A következő két évben a rádióállomáson nagyobb lakást
kapott és csoportvezető elektrotechnikus lett. A civil foglakozása
mellett a Magyar Néphadsereg tartalékos alhadnagya. Az MHSZ égisze
alatt alapító tagként volt jelen a rádióamatőr klub megalakításában.
Minden
szabad idejét erre a hobbira áldozta, sokszor hosszú éjszakákba nyúlóan
dolgozott a klubban. Építették az adó-vevő készülékeket, boltban kapni
változatlanul nem lehetett, gyári készülék elvétve akadt, ami valami
háborús maradvány lehetett. A nagyapán a 80-as évek közepéig használt
egy amerikai gyártmányú vevőkészüléket. A rádióállomáson lehetőség
teremtődött rendes, nagy méretű antenna megépítésére, először csak egy,
aztán több antennája is épült. Ezek az antennák főképp édesapám
segítségével segítségével épültek, neki kellett rendszerint az oszlopra
mászni. Teljesen felszerelt adószobát, elektromos labort rendezett be.
Itt zavartalanul dolgozhatott a papa a készülékeken, fogadta a
klubtársakat és az amatőr versenyeken éjszakákba nyúlóan
forgalmazhatott. Javította a rádiókat, amikből már nagyon sok volt,
aztán ahogyan megjelentek a TV-k azokat is javította. Visszaemlékezve,
még gyerekkoromban is a 80-as években mindig volt nála legalább 3 TV
javításon. Típus függetlenül, Videoton, Orion, meg mindenféle orosz
csodák. Szinte minden mérőkészüléket és tápegységet maga tervezett és
épített meg, trafótekercseléstől az egyenirányítóig. Nem is emlékszem
rá, hogy bármi gyári lett volna műhelyében, tán 1-2 voltmérő, az egyik
egy amerikai analóg műszer, mai napig használom. Nagy vágya volt egy
szkóp, de arra soha nem tudott szert tenni. Számtalan mennyiségű
akkumulátor-töltő, hegesztőtrafó is készült. A klubélet aktív tagja
volt mindig, ha volt valamilyen esemény, soha nem maradt otthon. Ha új
adót állítottak be a klubba, hangolásába és telepítésébe mindig
beleadta munkáját. Amikor a Fejér Megyei Hírlap cikkezett a rádióklub
eredményeiről, mindig méltatták nagyapám munkáit. Rendszeres
résztvevője volt a rókavadászatoknak is, saját készítésű bemérő
készülékkel, nem egyet meg is nyert. A hatvanas évektől számtalan
országos, és világversenyen lett első helyezett, melyekről rengeteg
oklevél és diploma tanúskodik, a szobája minden szabad falát ezek a
dokumentumok díszítették bekeretezve. 6-7 teljesen betelt forgalmi
napló és legalább 2 TV-doboznyi QSL lapot kapott és küldött is el.
Saját fejlesztésű adó-vevőit folyamatosan korszerűsítette, folyton 1-1
új ötlet, jobbítás épült bele, melyekkel aztán nagyobb teljesítményt
ért el. Mind nagyobb teljesítményű antennákat épített. A megépült
készülékeket kiállításokon is bemutatták. Távíró üzemmódban
forgalmazott, hogy gyorsabb legyen, saját építésű un. gyorsbillentyűket
használt. Az egyik egy olyan egység volt, amely egyik irányban a rövid
jeleket adta a másik irányban a hosszúakat, vagy pl. volt egy olyan
egység, amin az adott gomb lenyomásával leadta az állomást, (QTH)
nevet, hívójelet stb.
Mindezen
teljesítmény mellett a családi életben is helytállt tisztességgel, egy
fizetésből tartotta el családját, munka mellett foglalkozott a kerttel,
állatokkal is. Az élet viszontagságai kitartóvá és hihetetlen
teherbírásúvá tették. 1965-ben Rózsika lányának kislánya született,
unokája mindig nagy örömmel töltötte el.
A
70-es években a Rádióállomás öreghegyi Bányató-üzemébe járt ki
dolgozni, évekig váltott műszakban vitték az állomást kollégájával. Nem
rendes időben ment nyugdíjba 4 évet húzott rá a szolgálati időre, így
1978-ban ment nyugdíjba 34 évet töltve a rádióállomáson. 1979-ben
megszületett második unokája, a legifjabb Szöllősi József. A munkát
ezután is folytatta 1984-ig volt portás ugyancsak a Rádióállomáson,
azután a MÉH telep őreként dolgozott 1987-ig, ekkor már 73 évesen.
Ekkoriban dolgozta ki legújabb forgatható antennájának terveit. A MÉH
telepről vásárolt orosz katonai teleszkópos telepíthető tábori antenna
árbóc lett volna az alapja. Ennek az antennarendszernek csak
részegységei készültek el, egészségének megromlása miatt lelassultak
dolgok, és végül sohasem készült el. Ekkor már a klubtól használatra
kapott adó-vevő készüléken forgalmazott. Nagy becsben tartott készülék
(a védőfólia az előlapon még akkor rajta volt amikor klub elvitte) volt
a japán gyártmányú transceiver (adó-vevő), a koffer méretű berendezés
jócskán felülmúlta csöves elődjét, ami a 2 méteres íróasztal felét
foglalta el.
Az élet kemény
viszonytagságaiból idős korára betegségek maradtak vissza. Két évig
tartó, gyomorfájdalmakkal járó betegeskedés után 82 évesen, 1996
november 16-án hunyt el otthonában.
Székesfehérvár, 2009-05-12
ifj. Szöllősi József