Névadónk: Szöllősi József 

- HA4YB -




Új klubunk nem jogutódja más szervezetnek, de létezik személyes kötődésünk hasonló képződményekhez, amelyek a városban a múlt század derekán működtek.  1960-ig a Malom utcából sugároztak, majd az Ady E. u. 7-ben kaptak helyet az akkor HA4KYB hívójelű klubállomásnak, ennek volt Szöllősi József  (Papi, Sulcz papa, Józsi bácsi) az engedélyese.

Ha valaki egyszer megírná az amatőr rádiózás kortörténetét, belegabalyodna a sok átalakulásba, ami azokat az éveket jellemezte. Az 1956 után még rövid ideig hallható HA4KTC (Szabados József nevéhez köthető) klub valószínűleg ugyanazokból az amatőrökből állt, akik azután sorban átléptek a következő szerveződésbe.

Józsi bácsira a városban sokan emlékeznek, mint a maroshegyi, korábban az öreghegyi rádióállomás adókezelőjére, de az amatőrök is idézik emlékét az R50 üzembehelyezésével vagy a különféle "sugárvető" antennák építésével kapcsolatban. Idős, nyugdíjas korára is megőrizte érdeklődését, lelkesedésbe forduló szakmaszeretetét, melynek tanúi a mai napig működő rádióberendezések mellett a félbemaradt saját építésű eszközök is. Ezeket terveink és szándékunk szerint egyszer még összegyűjtjük klubunk múzeumába, hogy  a mindenkori fiatal rádióamatőrök képet kaphassanak a múlt század nagy találmányának térhódításáról, miközben nyakukon egy újabb nagy átalakulás, a digitális rádiózásba való átmenet.


Szöllősi József - HA4YB életraja

- ifj. Szöllősi József tollából -



szjzs4

1914 október 25.-én született Székesfehérváron, édesanyja Varga Erzsébet, édesapja Szöllősi József elsőszülött gyermekeként. Születésekor már zajlott az első világháború, így az édesanyja egyedül nevelte a háború éveiben, mert az apa katonaként harcolt. A háború utáni újrakezdés nehézségei után Székesfehérvár külterületére, Maroshegyre voltak kénytelenek költözni Budai úti házukból. Onnan járt be gyalog egyedül a belvárosban lévő elemi iskolába, aztán a későbbiekben testvéreivel. Az elemi iskola (1920-1924) után polgári iskolába járt, a polgári befejeztével Reáliskolába. A Reál-iskola után a soproni felsőfokú Erdészeti Technikumba ment tanulni. Pár hónap elteltével az iskolából elbocsátották, szülei a tandíjat nem tudták fizetni. Ekkora már öten voltak testvérek, a gazdasági világválság okozta nagyfokú munkanélküliség miatt a megélhetés nehézzé vált. A nagyapámnak is dolgozni kellett, jó megélhetést biztosító szakmát választottak gyermeküknek, kárpitos inasnak adták. Bár sokszor munka így sem volt, kénytelen volt kubikos munkát vállalni, mint akkoriban sokan mások. Sokszor mesélte, hogy olyan nagy volt a munkanélküliség, jogászokkal, mérnökökkel tolta együtt a talicskát. Ekkoriban kezdett figyelme az elektrotechnika, rádiózás irányába fordulni. A kárpitosság nem érdekelte, szülői kényszer volt ez a szakma, ennek ellenére kitanulta és dolgozott is a szakmában igen jó eredménnyel. Igazából a rádiózás érdekelte, kitanulta a rádiók javítását és munkája mellett a gazdag és módos családok telepes rádióit javította. Nemegyszer, uraság és grófok rádióit is javította pl. Fehérvárcsurgón a kastélyban. Ekkoriban az ehhez értő emberek nagyon kevesen voltak és a szülők nem hittek ebben a szakmában, joggal, hisz rádiója és elektromos készüléke se nagyon volt senkinek. Ebben az időben készült el az első amatőr adó-vevő készüléke, amit természetesen saját maga épített, hiszen akkor még nem lehetett a boltban kapni.

A II. világháború kitörésekor katonának vonultatták be Budapest állomáshellyel, majd a Felvidék visszacsatolásakor a Magyar Királyi Honvédség híradós tisztjeként a megszálló hadsereg tagjaként Somorja állomáshelyre vezényelték. Ott a szállásadó családnál ismerkedett meg a nagymamámmal, Csaszny Rozáliával, egy jómódú iparos nemes család egyetlen gyermekével, akit 1941 augusztus 20-án vett feleségül hagyományos római katolikus szertartás szerint. A családi hagyománynak megfelelően a feleség 8 évvel fiatalabb kellett legyen. Hamarosan két lánygyermekük született, Rozália és Mária. Somorján rendezték be az életüket, bútorboltot nyitottak, nyugodt kisvárosi életet élve. Nagyapám Somorján is berendezte rádióamatőr szobáját, beüzemelve rádiókészülékét, antennadrótot feszítve a ház fölé. 1941 telén újra katonai szolgálatba kellett állnia, ezúttal a Magyar Királyi Honvédség II. hadseregének híradósakén a Don folyóhoz vezényelték a VI. német hadsereg balszárnyának védelmére. Mint tudott, a hiányos és rosszul felszerelt II. Magyar Hadseregnek a vonalait Vörös Hadsereg áttörte, felmorzsolta és visszavonulásra kényszerítette. Ezután egy hosszadalmas, főképp gyalogos menetelés következett vissza Magyarország felé sok nélkülözéssel a kegyetlen orosz télben a sztyeppéken. A visszavonulás során haslövést kapott, amit a kassai katonai kórházban kezeltek, ott találkozott édesapjával, akit szintén ott ápoltak. Felépülése után visszatért Somorjára családjához. Rövid ottlét után ún. „sasbehívóval” ismét katonának vitték. Ekkor Székesfehérvárra helyezték, mivel jól értett a rádiókhoz, így hadipari dolgozóként a Székesfehérvár Repülőtér Messerschmidt gyárába helyezték, ahol az újonnan épült gépek rádiós fedélzeti berendezéseit szerelte be és a sérült gépek rádióit javította. Így a berendezések kipróbálásával megadatott neki a repülés élménye is. Egészen a Vörös hadsereg bevonulásáig a reptéren dolgozott, túlélte Székesfehérvár amerikai bombázását, majd a „Margaret I.” védelmi vonal összeomlása után újra visszatért családjához Somorjára. Továbbra is ott folytatták életüket. A háború utáni békeszerződés értelmében a Felvidék is Csehszlovákia része lett. Az ún. „Benes dekrétumok" kiadása után magyarok ezreit telepítették át az anyaországba, ekkor már a nagyapám bujdosni kényszerült, de feljelentés után, menniük kellett az országból mindössze 20 kg-os csomaggal, gyerekek nélkül, ők maradhattak a nagyszülőknél, egy csónakon átvitték őket Magyarországra.


Ekkor a Szigetközben laktak, különböző helyeken, bízva benne, hogy majd visszatérhetnek otthonukba. Ezért aztán Mosonszolnokon telepedtek le, ott nagyapám villanyszerelésből tartotta el a családját, akkoriban született kisfiuk, aki a József nevet kapta nagyapám után. Mosonmagyaróváron elvégezte a mozigépkezelő tanfolyamot ,amiről szakmát is kapott keskeny és szélesfilmű mozigépek kezeléséből. Ezután a Mosonszolnokon lévő mozi vezetője lett. Két évig, József nevű gyermekük haláláig maradtak Mosonszolnokon. A kisgyermek diftéria oltás túladagolása miatt orvosi hiba miatt halt meg 18 hónaposan. Ezután jöttek haza végleg Székesfehérvárra. Fehérváron a Népköztársaság moziban dolgozott. Esti iskolán letette villanyszerelő szakmából a szakmunkás bizonyítványt. Ezután ment a Postához dolgozni a Sóstói Rádióállomásra adókezelőnek, ahol 2 év után 1956-ban szolgálati lakást kapott.


1954-ben ismét kisgyermekük született, József, 1958-ban lányuk Erzsébet. Csehszlovákiában maradt két lányuk a politikai helyzet miatt nem jöhetett haza Magyarországra. A 60-as évek elején a csak rövid működést megélt Vörösmarty Rádió adását csinálták sógorával, Kovács Zoltánnal. Egy nagyméretű, hordozható szalagos magnetofont cipelve készítettek interjúkat. A következő két évben a rádióállomáson nagyobb lakást kapott és csoportvezető elektrotechnikus lett. A civil foglakozása mellett a Magyar Néphadsereg tartalékos alhadnagya. Az MHSZ égisze alatt alapító tagként volt jelen a rádióamatőr klub megalakításában.


Minden szabad idejét erre a hobbira áldozta, sokszor hosszú éjszakákba nyúlóan dolgozott a klubban. Építették az adó-vevő készülékeket, boltban kapni változatlanul nem lehetett, gyári készülék elvétve akadt, ami valami háborús maradvány lehetett. A nagyapán a 80-as évek közepéig használt egy amerikai gyártmányú vevőkészüléket. A rádióállomáson lehetőség teremtődött rendes, nagy méretű antenna megépítésére, először csak egy, aztán több antennája is épült. Ezek az antennák főképp édesapám segítségével segítségével épültek, neki kellett rendszerint az oszlopra mászni. Teljesen felszerelt adószobát, elektromos labort rendezett be. Itt zavartalanul dolgozhatott a papa a készülékeken, fogadta a klubtársakat és az amatőr versenyeken éjszakákba nyúlóan forgalmazhatott. Javította a rádiókat, amikből már nagyon sok volt, aztán ahogyan megjelentek a TV-k azokat is javította. Visszaemlékezve, még gyerekkoromban is a 80-as években mindig volt nála legalább 3 TV javításon. Típus függetlenül, Videoton, Orion, meg mindenféle orosz csodák. Szinte minden mérőkészüléket és tápegységet maga tervezett és épített meg, trafótekercseléstől az egyenirányítóig. Nem is emlékszem rá, hogy bármi gyári lett volna műhelyében, tán 1-2 voltmérő, az egyik egy amerikai analóg műszer, mai napig használom. Nagy vágya volt egy szkóp, de arra soha nem tudott szert tenni. Számtalan mennyiségű akkumulátor-töltő, hegesztőtrafó is készült. A klubélet aktív tagja volt mindig, ha volt valamilyen esemény, soha nem maradt otthon. Ha új adót állítottak be a klubba, hangolásába és telepítésébe mindig beleadta munkáját. Amikor a Fejér Megyei Hírlap cikkezett a rádióklub eredményeiről, mindig méltatták nagyapám munkáit. Rendszeres résztvevője volt a rókavadászatoknak is, saját készítésű bemérő készülékkel, nem egyet meg is nyert. A hatvanas évektől számtalan országos, és világversenyen lett első helyezett, melyekről rengeteg oklevél és diploma tanúskodik, a szobája minden szabad falát ezek a dokumentumok díszítették bekeretezve. 6-7 teljesen betelt forgalmi napló és legalább 2 TV-doboznyi QSL lapot kapott és küldött is el. Saját fejlesztésű adó-vevőit folyamatosan korszerűsítette, folyton 1-1 új ötlet, jobbítás épült bele, melyekkel aztán nagyobb teljesítményt ért el. Mind nagyobb teljesítményű antennákat épített. A megépült készülékeket kiállításokon is bemutatták. Távíró üzemmódban forgalmazott, hogy gyorsabb legyen, saját építésű un. gyorsbillentyűket használt. Az egyik egy olyan egység volt, amely egyik irányban a rövid jeleket adta a másik irányban a hosszúakat, vagy pl. volt egy olyan egység, amin az adott gomb lenyomásával leadta az állomást, (QTH) nevet, hívójelet stb.


Mindezen teljesítmény mellett a családi életben is helytállt tisztességgel, egy fizetésből tartotta el családját, munka mellett foglalkozott a kerttel, állatokkal is. Az élet viszontagságai kitartóvá és hihetetlen teherbírásúvá tették. 1965-ben Rózsika lányának kislánya született, unokája mindig nagy örömmel töltötte el.


A 70-es években a Rádióállomás öreghegyi Bányató-üzemébe járt ki dolgozni, évekig váltott műszakban vitték az állomást kollégájával. Nem rendes időben ment nyugdíjba 4 évet húzott rá a szolgálati időre, így 1978-ban ment nyugdíjba 34 évet töltve a rádióállomáson. 1979-ben megszületett második unokája, a legifjabb Szöllősi József. A munkát ezután is folytatta 1984-ig volt portás ugyancsak a Rádióállomáson, azután a MÉH telep őreként dolgozott 1987-ig, ekkor már 73 évesen. Ekkoriban dolgozta ki legújabb forgatható antennájának terveit. A MÉH telepről vásárolt orosz katonai teleszkópos telepíthető tábori antenna árbóc lett volna az alapja. Ennek az antennarendszernek csak részegységei készültek el, egészségének megromlása miatt lelassultak dolgok, és végül sohasem készült el. Ekkor már a klubtól használatra kapott adó-vevő készüléken forgalmazott. Nagy becsben tartott készülék (a védőfólia az előlapon még akkor rajta volt amikor klub elvitte) volt a japán gyártmányú transceiver (adó-vevő), a koffer méretű berendezés jócskán felülmúlta csöves elődjét, ami a 2 méteres íróasztal felét foglalta el.


Az élet kemény viszonytagságaiból idős korára betegségek maradtak vissza. Két évig tartó, gyomorfájdalmakkal járó betegeskedés után 82 évesen, 1996 november 16-án hunyt el otthonában.


Székesfehérvár, 2009-05-12

ifj. Szöllősi József